Balaton

Gondoltam, írhatnám azt is, hogy aki olvassa ezt a posztot, az úgyis ott volt velem együtt a Balatonon. De meg kell nyugtatnom mindenkit, ennyire még én se vagyok lusta. :) Annál is inkább, mert ez túl szép emlék ahhoz, hogy ne szülessen róla feljegyzés.

Eredetileg nem indult valami felhőtlenül (akár szó szerint véve is) a nyaralás. Tudva levő, hogy a többieknek épp edzőtáboruk volt a múlt héten. Én meg készültem megmártózni a Balatonban. Bár tudom, hogy ez butaság, de emiatt lelkiismeret-furdalásom volt. Erre rátett egy lapáttal az, hogy míg két hete rekord döntögető kánikula volt, a múlt héten rekord döntögető hideg köszöntött be. Sőt, a vonaton utazva kaptunk egy kiadós nyári zivatart is. Jellemző, Gábor 10-15 év után nyaralni megy a Balatonra. Előtte kánikula, utána kellemes idő, akkor meg... Ettől függetlenül talán ez volt eddigi legjobb nyaralásom.

Szóval megérkezett a vonat Ábrahámhegyre. Az eső viszont ahogy jött, úgy ment, mire az állomásra értünk. Tamás és Balázs kijött elénk Bercivel ( Berci autó :) ). Mondjuk nem kellett szerencsére messze menni. A családi ház ugyanis, amiben az apartmanunk is volt, a közeli (legalábbis nagyvárosi léptékkel) Sólyom közben található. Lecuccoltunk, majd az alig öt percre lévő Lacus Pelso étterembe mentünk. A hely alapvetően kellemes. Van fedett, és fedetlen része. Az eső kilógó lábára való tekintettel inkább a fedett részt választottuk. Hamarosan el is kezdett esni az eső. Igaz ugyan, hogy fedett részen voltunk, de az asztal szélén ülőkre bevert az eső. Így egy másik asztalt választottunk. A többieknek az étellel is meggyűlt a baja. A pincér ugyanis miután kihozta az ennivalót, akkor közölte, hogy A helyett B van, X helyett Y, és Z pedig nincs ( Z = csülök, a többire nem emléxem :) ). Én a magam részéről a hortobágyi húsos palacsintával jól jártam. Persze ez volt életem első ilyen palacsintája, szóval nem tudom mivel összehasonlítani. Mindenesetre finom volt.

Ezután sor került az első csobbanásra. Jópofa volt a vízben úszkáló kacsák és hattyúk közt labdázni. Aztán elkezdett esni. It is definitely a good feeling úgy lenni a szabadban zuhogó esőben, hogy nem kell tartani attól, hogy vizes leszek... jobban. :D Egyedül a villámok miatt aggódtunk egy kicsit. Majd később a parton hagyott holmink miatt, mikor is eszembe jutott, hogy nem terítettük le őket. Ezt az állapotot Tamás orvosolta, majd folytattuk tovább a pancsit. Mi voltunk az egyedüliek a strandon. Illetve egy kis időre érkezett egy fiatal pár is, akik kiúsztak az 50 méterre lévő bójákig. Érdekes volt, az eső miatt olyan volt, mintha köd szállt volna le. A bójákat elég homályosan lehetett már csak látni.

Miután úgy éreztük, eleget áztunk, kijöttünk a partra. Az eső ekkor már nem esett annyira, viszont az kiderült, hogy a holmik kissé eláztak. (Hogy azért, mert későn takartuk le őket, vagy azért, mert letakarás után is bevert az eső, azt nem tudom. Valszeg is-is.) Így vagy úgy, de pont a törcsim ( kértek egy slukkot? :) ) maradt a legszárazabb. Szóval kissé skótosra vettem a figurát hazafele menet. :) Igaz, akkor sétálni csak Berciig kellett, mert ugye a pesti ember a WC-re is autóval megy... :) Na jó, ez igazságtalan. Egyrészt, mert máskor nem autóval mentünk a strandra, másrészt azért, mert Balázsnak a vezetés gyakorlását is jelentette a nyaralás.

Strandolás után megéheztünk - ez tervezve volt :) -, és indultunk Badacsonytomajra a Borbarátok fogadóba, ahol fél kilencre foglaltunk asztalt. Eddig ez a vendéglő bizonyult leginkább olyannak, amilyennek egy vendéglőnek lennie kell. Én szűzérméket ettem. Tamástól megtudtam, hogy az, ami a tehénnek fehérpecsenye, az a disznónak szűzpecsenye. És ha kis, köralakú szeletekre vágják, akkor szűzérme. Az étel fatányéron érkezett. Finom volt. Itt ismerkedtem meg továbbá a hely egyik nevezetes borával, a Badacsonyi Ürmös borral. Kedves, kulacs alakú üvegbe palackozzák, tetejét sárga viasszal öntik le. A címke tanúsága szerint ez egy fűszeres, édes fehérbor. Íze kicsit kesernyés, de ennek ellenére nekem is ízlik. Színe pedig leginkább az aranyra emlékeztet. Mármint nem az az aranysárga, amit véleményem szerint a sötétebb, narancsosabb sárgára használnak, hanem szó szerint olyan a színe, mint egy (magasabb karátos, tehát világosabb) arany ékszernek.

Eljött az estve és a reggel, második nap...

Már kezdtem izgulni, hogy nagyobb kronológiai eltérések lesznek az elbeszélésemben, de aztán rájöttem, hogy szerencsére a fényképek dátumozva vannak. Persze lehet, hogy esetleg így is rossz sorrendbe írok valamit. Ha így történne, feel free to make a comment!

Nos, tehát a második nap. Ez a nap leginkább a punnyadás és a jenga jegyében telt. Köszönhetően a rossz időnek. Azért Berci segedelmével vacsorázni csak kimozdultunk Kővágóörsre. (Itt egy picit elbizonytalanodtam, lehet ugyanis, hogy the name is Köveskál, okosak javítsanak, ha kell!) --- Okosak javítottak, tényleg Köveskál --- Menet közben az úton egyszer csak előttünk terem egy madár, amint épp révetegen nézi az út menti tájat. Lassítunk... madár csak néz. Kikerüljük... madár csak néz. Hátrapillantunk... madár csak néz. Balázs mindenféle lepsziára gyanakodott. De az is lehet, hogy egyszerűen csak halottnak akarta tettetni magát. Nos, ha így folytatta, nem kellett sokáig tettetnie. :(

Megérkeztünk, kiszálltunk az autóból, és uzsgyi a Kővirág vendéglő. Olyan hideg volt, és a szél is fújt (én meg ugye nem vittem a nyaralásra se hosszúujjút, se hosszú nadrágot). Szóval a nagy hidegben nem is készítettem fotót a fogadóról kívülről. Pedig szép, hangulatos vendéglő. Nádteteje van, belül szép, nagy udvar, tele növényekkel. Itt is voltak asztalok, dehát ugye hideg volt. Benn egy kandalló fogadott bennünket. Az asztalok melletti padokat pedig báránybőrrel (?) terítették le. Már csak egy fekete macska hiányzott a kandallóhoz a teljes összképhez. :) Én fokhagyma levessel indítottam. Még nem ettem ilyet. De nagyon finom. Volt benne pirított kenyér és reszelt sajt. Mindezt egy nagyon étvágygerjesztő, meleg színű tálkában szolgálták fel. A második fogás is finom volt, bár ez kevésbé volt különleges. Desszertnek pedig a ház specialitása (vagy a szakács kedvence, valami ilyesmi...) palacsintát rendeltem. A palacsinták pedig, mint tudjuk, lényükből fakadóan finomak! :) Miután pici pocink tele lett, indultunk haza. A falunak egyébként ezen a ponton van még mit fejlődni. Ti., hogy az útjai földutak, ebből fakadóan gödör-gödör hátán. 20 km/h bőségesen elég volt. Persze lehet, hogy ez is csak a tájjelleg hangsúlyozása miatt van addig is, amíg meg nem csinálják rendesen. :)

Eljött az estve és a reggel, harmadik nap...

Ezen a napon szép, kirándulóidő köszöntött ránk. És valóban, kirándulni mentünk. Először felmentünk az ábrahámhegyi kilátóhoz. Ez most úgy tűnik, mintha valami nagy, hegymászós kirándulás lenne. Nos, valójában a szállástól kb. 15 perc gyalog. És még bőven a település közigazgatási határán belül. Igen szép panorámát nyújt mind a Balaton, mind a Balaton-felvidék hegyei.

Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, a következő kirándulási célpont Kisörspuszta volt. "Kisörspuszta az Ábrahámhegyhez tartozó berki terület, népies nevén Bugyberek", egy olyan kis falvacska, amely mintha nem is a mostani világhoz tartozna. A nagyon szépen felújított, feldíszített házak olyan érzéssel töltik el az embert, mintha pár száz évet hirtelen visszarepült volna az időben. Ezt fokozza az, ahogy az emberek dolgoznak a házak mellett, a harangláb mögötti kis domboldalon. Egyből az jutott eszembe, hogy itt filmet lehetne forgatni, olyan hangulatos.

A következő hely fele már ismét a hasunk vitt. :) Szentbékkálla. Ez a hely számomra zarándoklat is volt. Sokat emlegetett családi történet ugyanis, amikor anyukám fiatal korában a barátnőjével az éjszaka közepén, egyedül, gyalogszerrel elindut toronyiránt Szentbékkállára. Itt lakott ugyanis barátnőjének a nagypapája. A történet azért is érdekes, mert akkoriban meg se fordult a fejükben, hogy félni kéne. Próbálnák meg ezt manapság... Na jó, egy kivétel volt. Egyszer ugyanis egy temetőn keresztül vezetett az útjuk... :) Nekünk/nekem kevésbé kalandos, viszont szép és finom :) élmények kötnek ide. A szállásadónk javaslatára (aki egyébként a kővágóörsi fogadót is ajánlotta), azért jöttünk ide, hogy betérjünk az Öreg-hegy Fogadóba. Igaz ugyan, hogy az idő hűvös volt, de azért nem annyira hideg, mint az előző napokban. Így inkább most kiültünk a kertbe. Ennél a fogadónál már volt macska, sőt, kutya is! :) Bár lehet, hogy a kutya a szomszédsághoz tartozott... Szerintem nagyon kellemes hely. Egyedül a pincérfiút sajnáltuk, aki még csak tanonc volt, de ennek ellenére egyedül ő vitte a boltot kiszolgálás terén. Talán még borravalót is most kapott először, mert mint megtudtuk, a borravalót a főnök kapja meg, mivel ő még csak tanuló. Ha a vezetés így, akkor mi meg úgy, hogy adtunk "hivatalosan" is, meg zsebbe is.

Eljött az estve és a reggel, negyedik nap...

Feltűnt, hogy eddig csak egyszer voltunk strandolni? Nos, nekünk is feltűnt, és ezt orvosolandó, kihasználva a még ezen a napon is relatíve jó időt, lementünk délben a strandra. Ekkor még fizetni kell a belépőért, de ki lehetett bírni a pár száz forintot. Kibéreltünk közösen egy full extrás vízibiciklit. A hátulján volt elég hely 3 ember számára is. Elöl két vezetőülés. De ez mind semmi, szériafelszerelés volt még középen-elöl egy saját csúszda, és hátul pedig egy létra is! Igaz, elsőre egy kissé ütött-kopott, nem túl attraktív színű darabot kaptunk. Aminek az egyik vezetőülésnél hiányzott a kormányrúdja. Na mindegy, ettől még kibéreltük. Viszont amikor kiderült, hogy azon az oldalon, ahol nem volt kormányrúd, a pedálok is szabadon futottak, visszavittük. És kaptunk egy szép kéket, ami már működött rendesen. (Ja, és a hátsó létra is hiányzott arról, amit elsőre kaptunk.) Az új járgánnyal már száguldoztunk is be a tóba. Elég messzire bementünk. Ha talán a feléig nem is, de a harmadáig biztosan! Közben mindenféle módon belévetettük magunkat a vízbe: segges, hasas, fejes; csúszdáról és a bicikli hátuljáról... Sőt, hogy két megtermett énekesnőt idézzek:

"Úszkálunk, nem ülünk ma lóra,
Ruha nélkül mi bemegyünk a tóba"

És valóban, nem ültünk aznap lóra, és ... :D (Peti és Csaba nem.) Egyébként a maga módján az idő is kegyes volt. Igaz ugyan, hogy néha fáztunk, de legalább a felhők miatt (no meg a 30 faktor miatt), annak ellenére is épp csak lepirultam egy kicsit, hogy két órát voltunk kinn a vízen délben. Említettem, hogy messzire merészkedtünk. Jellemző rá, hogy abban a mélységben már vitorlásokkal találkoztunk. Az azokon lévők meg úgy bámultak ránk, mint borjú az új kapura. :) Továbbá egy idő után egy mentős csónak bukkant fel a közelben, ahonnét a mentős srác integetett. Szerencsére egyáltalán nem kaptunk nagy oltást (ahogy Csaba mondaná). Mindenesetre megtudtuk, hogy elvileg 500 méterre lehet eltávolodni a parttól (szvsz mi voltunk vagy 1500-ra...) jó időben. Viszont aznap elsőfokú viharjelzés volt. Ekkor 50 méter a határ (ott vannak a bóják). (Ha másodfokú a viharjelzés, akkor pedig no vízicanga.) Persze azt is megtudtuk, hogy a mentős srác rendes/felelőtlen (ki-ki értékelje belátása szerint). Ugyanis ezeket a határokat azért kitolja. De mi így is bőven határon túliak voltunk. :) Ez akkor is nagyon meglátszott, amikor már gyakorlatilag teljesen visszabicikliztünk a partra, és észrevettük a bójákat. Amik teljesen úgy tűntek, hogy a parton vannak. Pedig ugye attól 50 méterre voltak. És az első lubickolásunk alkalmával az eső miatt alig láttuk őket. Akkor nagyon messzinek tűntek.

Na, de ekkora nagy pancsi után rendesen meg is éheztünk. Így miután visszaérkeztünk a szállásra, egy rövid pihenő után az irányt Balatonrendes felé vettük a Kúria vendéglőhöz. Innét nagyon szép kilátás nyílik a Balatonra, de a kúria épülete se kutya. Igen hangulatos, főleg hátulról mutat kísértetiesen. Itt egyébként csak halászlevet ettünk. Ugyanis este hivatalosak voltunk a szállásadónk bográcspartijára. Ahol a változatosság kedvéért pincepörkölt várt minket. Az igazsághoz tartozik, hogy attól lett pincepörkölt, és nem csak pörkölt, mert Tamásék felajánlották a Villányi Zweigelt borukat.

No, de még nem tartunk itt. A Kúria után én kaptam a kezembe Berci kulcsát! Miután bemutatkoztam neki, megsimogattam, megvakartam a fülét, parkolhattam is kifele. Ami nem volt egyszerű, mert sűrűn álltak az autók, de ha már öten ültünk a kocsiban, és semmit nem láttam hátra, akkor legalább azt ki lehetett használni, hogy a többiek jobban látnak oldalra. Lefele jövet a fékpedál pumpálása mellett 1-es motorfék is alkalmazásra került. Ez akkor Balázsnak még új volt. Aztán, ha minden igaz, Révfülöp fele vettük az irányt. Hogy be is értünk Révfülöpre, azt már nem tudom, én vezettem, arra figyeltem :), de mindenesetre megtankoltunk. Ez volt a cél. Mindezt úgy, hogy egy olyan állomásra tudtunk csak beállni, ahol elvileg a baloldalas tanksapkás járgányok tankolnának. Bercinek jobboldalt van. De szerencsére a cső elég hosszú volt. Kisvártatva egy jómunkásember szólt be nekünk, hogy menjünk előbbre, hogy ő is tankolhasson a teherautóval. Azonban a kulcs Tamásnál volt, aki pedig elment fizetni. Szerencsére minden további bonyodalom nélkül megúsztuk a dolgot, és indulhattunk is vissza Ábrahámhegyre, miután megérkezett a kulcs. Menet közben sikerült Tamásnak is újat mondani. Miszerint - hacsak tábla nem jelzi - nincs 70 km/h-s sebességkorlát. Lakott területen 50, azon kívül 90, autóúton 110, autópályán pedig 130 a max. A főútról való kikanyarodásom a végén, hát izé, hagyott némi kívánnivalót maga után. Betudom annak, hogy fél éve nem vezettem, más autóját pedig még soha, továbbá 3 embernél többet még nem szállítottam, valamint szemüveg is most volt elsőre rajtam vezetés közben. Mire végeztem a vezetéssel, nagyjából rájöttem, hogyan kellett volna vezetni az Astrához képest. Mindenesetre a parkolást inkább Tamásra hagytam. Főleg, hogy a legutóbbi alkalomnál - akkor Balázs parkolt -, egy autó olyan kis helyet hagyott, hogy... szóval nagyon. Mindenesetre Balázs teljesen tökéletesen beparkolt. Szerencsére ekkorra már nem volt ott ez az autó, de ettől függetlenül átadtam a kormányt.

Mivel a pincepörköltig volt még egy kis idő, úgy döntöttünk, lemegyünk mégegyszer a strandra - immár ismét ingyé. Csaba inkább otthon maradt, és olvasott. Leérve a vízhez az ég eszméletlen sok kék árnyalata fogott meg minket. Aztán labdáztunk ismét, majd segítettünk egy elakadt horgot kibányászni a hínárok közül. Ami egyébként a végén egy pillanatra bele is állt a kezembe. Meg is ijedtem tőle rendesen, de tulképp alig éreztem, és még csak egy csepp vér se jött ki utána. Szóval folytattuk a labdázást, majd mentünk vissza. Amíg a többiek törölköztek - Gábor persze meg rendesen meg is fagyott a kinti hidegben, mert még törölközőt se vitt a strandra, pedig azt azért hozott otthonról... - szóval amíg a többiek öltöztek, megnéztük a hattyúkat és az őket etető embereket. Továbbá megállapítottuk, hogy a hattyú egy harcias állat. És ahogy Balázs fogalmazott: "Hogy tud egy ilyen gyönyörű állat ilyen ocsmány hangot kiadni?". Ja, és még egy hőstettet is véghezvittem. Megvédelmeztem a labdát az egyik vérszomjas kutyától. Na jó, valójában egy kedves, játékos kis kutyustól, akitől talán még a közepes méretű labda is meg tudta volna védeni magát minden külső segítség nélkül, lévén túl nagy volt a kutya szájához képest. :)

Visszaérve a szállásra sietni kellett a készülődéssel, mert már szóltak is a háziak, hogy kész az ennivaló, menjünk le. Kisvártatva le is mentünk. Ahol már ott volt a család, a szomszéd szobákban lakó német házaspár és fiuk, továbbá a szintén német Teresa, akit a háziak harmadik lányukként tartanak számon. Elismerem, éhesek is voltunk, de nem csak ezért esett jól a bográcskaja, no meg a repeta. :) Sőt, szállásadónk a saját borát kínálta mellé. Amiből már ittunk előbb is. Nekem nem volt vele bajom, Csabának nem ízlett, a többiek meg szintén jó véleménnyel voltak róla. Mindenesetre a bográcsparty alatt Csaba (is) többször is kért utántöltést. :) A németekkel sokat nem beszéltünk. Azt a keveset is leginkább Tamás (értekezés a magyar paprikák zöld, sárga, piros színéről). Mondjuk a családfőnek ( Udo, nem, semmi köze Brinkmann professzorhoz :) ) kicsit talán sok is volt a bor. Ki is érdemelte szállásadónktól a Witzmeister címet. Felesége, Frau Leise, izé, Domina, ööö... szóval Dorina, addigra már megbékélt velünk. Sőt, ő volt az egyik, aki minket kiszolgált! Továbbá sikerült kicsikarnom belőle egy halk bitte-t, miután a Cs. Petitől tanult Danke sehr! szavakkal megköszöntem, hogy elém rakta a vályút. :) Végül is szerintem a maga módján rendes volt. És tulképp igaza is volt, hogy hangosak voltunk. Ok, pont az éjszakai főzésért talán nem érdemeltük meg, hogy beszólt, de azért sokszor hangoskodtunk késő éjjelekkor is, nem beszélve a negyedoránként leomló jenga toronyról, ha épp játszottunk. A kisfiúról, Klaus Jürgenről, akarom mondani Patrikról nem sok derült ki. Egész nap csak TV-t nézett. A vacsora alatt szerintem nem érezte magát valami túl jól a felnőttek társaságában. Teresa viszont rendkívül értelmes nőnek tűnik. Megvan benne mindazon erény, ami egy nyugat-európai emberben meglehet, de a szerintem ezzel igen gyakran együtt járó gőgtől mentes.

Eljött az estve és a hajnal, ötödik nap...

Igen, a hajnal. Ugyanis - vélhetően az elfogyasztott sok bor miatt -, de negyed 6 tájt gyakorlatilag majdnem egyszerre felkeltünk Csabával és Petivel inni (meg minden más). Aztán megláttam, hogy pirkad. Játszadoztam a gondolattal, hogy ki kéne menni a kilátóhoz. Péter is ezen morfondírozott. Sőt, közben Tamás is fölébredt, és ő is ezt javasolta. Viszont álmos voltam, és rohadt hideg volt. Peti viszont mindenképp ki akart menni, akár egyedül is. Mondom, jól van, egyedül ne menjen, majd kialszom magam máskor, így elkísértem én is. Bölcs módon két pólót vettem fel, plusz a nagyobb törölközőmet is magamra terítettem. Ennek ellenére a kb. két óra alatt szandálban és rövidnadrágban szarrá fagytam, de szerencsére legalább nem fáztam meg. Továbbá a Napnak sikerült úgy felkelnie, hogy észre se vettük! :) :( Ez úgy eshetett meg, hogy felhős volt az ég. Egyedül a horizont fölött volt kicsit tisztább. Ott fényes is volt. Olyan színek voltak, mint mikor kel fel a Nap. Csakhogy minden valószínűség szerint addigra már felkelt, és a felhők eltakarták. Szóval a Föld és a felhők közti kis rés fölött járt már akkorra valamivel, és nem alatta. Ettől függetlenül örülök, hogy kimentünk. Szép volt, jó volt.

Némi plusz pihi után felkeltünk, reggeliztünk, majd gyors pakolás, Tamásék átköltöztek a mi szobánkba (azt beszélték meg ugyanis a szállásadóval, hogy így lesz praktikusabb, miután mi elmegyünk, aztán meg jön Laci, Bikkfa illetve két német nő. Ez elég rohanva történt, Tamás elég ideges is volt, de végül is sikerült.

Ezután bepakoltunk Bercibe, és Csaba vezetésével elindultunk Badakszonitomajra :). Itt megebédeltünk ismét a Borbarátokban, aztán sétáltunk egy kicsit a településen. Tetszenek az utcanevek, mert beszédesek (na jó, talán az /egyik?/ fő utcát kivéve, ami Római út névre hallgat). (Miután Tamásék is hazaérkeztek, Tomi elárulta, hogy ez az út se kivétel, ugyanis egész egyszerűen Rómába vezet, de tényleg! :) ) Van, aminek a neve egyértelműen elárulja, hogy ott lehet pl. felmenni a Badacsonyra, van, ami a környékbeli szőlőkre utal. Mi meg a Panoráma utcán sétáltunk fel, és láttunk szép panorámát. :) Továbbá séta közben lefotóztam/tunk lefotózhatatlan kék virágot, vitorlázó repülőt, lovaskocsit, valamint egymással békében lévő kutyákat és macskákat. Persze a Badacsony és a Gulács, sem úszhatta meg a fényképezést! :)

Eztán következett a könnyes búcsú, ahogy megérkezett a vonat az állomásra. A síndöcögénnyel a Balaton mellett elsőre szépen lassan, majd Fehérvártól gyorsan hazadöcögtünk. Itthon fincsi pulykahúsi várt, amit be is lakmároztam. Utána vettem egy finom meleg fürdőt, majd bevágtam a szunyát!