Tegnap csináltunk Csabával egy kis programot. Első körben találkoztunk a Jászain, hogy majd a hídról illetve a szigetről fotózzuk a Dunán zajló témát. Annak ellenére, hogy a megelőző nap tán hidegebb volt, és így a Duna is jegesebb, továbbá a nap is sütött, míg tegnap borús volt az idő, szép képek születtek.
Miután lefagyott a kezünk, no meg idő is volt, indultunk vissza a Cirkó-gejzír mozihoz. Ahol eddig még nem voltunk, de az általunk kinézett film, Zsinóron (Strings), ott ment. A mozi pici, aranyos, hangulatos. Két terme van. Mi az 1-esben voltunk. Kb. 50 fős lehet, de ehhez viszonyítva is alig voltunk. Mindössze hatan. Sőt, kezdés előtt tíz perccel még csak mi voltunk. A film tetszett. Ötletes és szép volt. Színészek helyett marionett bábuk szerepeltek. Ez nem csak technikailag újdonság, de a bábukat mozgató zsinórókba sok analógiát is megfogalmaztak a való életből. Születés, halál, sérülés, szerelem...
A film után indultunk haza, illetve első felindulásból enni. De Csaba még fotózott párat. Amíg ő fényképezett, addig én észrevettem valami egészen furcsát a Dunán a híd közepénél a déli oldalon. Elsőre komolyan azt hittem, hogy egy jégtáblát látok, rajtuk meg egy rakat pingvint. Mivel valóságérzetemet ez némileg zavarta, mondtam, nézzük már meg. És így is tettünk. Ahogy közeledtünk, egyre inkább látszott, hogy a korábban pingvineknek vélt jószágok valójában emberek sötét színű kabátokban. Továbbá nyilván nem lehetett jégtábla (akármennyire is jeges volt), mert nem mozgott, meg a jég túl vékony lenne ehhez, meg különben is, mit keresnének emberek egy jégtáblán székes fővárosunk kellős közepén!? Ekkor jutott eszembe, amit nyáron olvastam - tán Steoboy megboldogult blogjában, miszerint egyszer olyan alacsony volt a Duna vízállása, hogy a Margitsziget déli csücskétől le lehetett gyalogolni a híd középső pilléréhez, ahol ráadásul keresztirányban található is egy átjáró. Gondoltam, most is ez lehet a helyzet, bár nem tűnt föl, hogy olyan alacsonyan járna a Duna. Talán a jég miatt. Ami víz jéggé fagyott, az hiányzik a vízből. (Gondolatmenetem lehet, hogy sántít...) így-vagy úgy, de tényleg alacsony volt a Duna, így lemerészkedtünk a középső pillérhez. Ami némileg kalandos volt, lévén hivatalos lejáró nem vezetett oda (de legalábbis mi nem találtunk olyat), voltak sziklák, homok, sok jég. No meg hideg, és akkorra (fél hat - hat) már sötétedni is kezdett. Megtaláltuk az átjárót is, továbbá a pillért oldalt meg is lehetett kerülni, így délről észak felé tekintve is megszemlélhettük a hidat. És persze dél fele meg ott volt az amúgy standard, szép városi panoráma, csak épp nem mindennapi perspektívából. Miután visszamásztunk a szigetre, észrevettem, hogy nincsenek meg az akksijaim (amiket azért vettem ki, mert lemerültek, és Csabától kaptam kölcsön, de azokat már visszaadtam). És ekkor kezdett belémnyilalni a felismerés, hogy a nagy izgalomban, meg a jégen való csúszkálásban elfelejtettem becipzározni a fotóstáskámat, és így könnyen kieshettek az akksik. No, uccu vissza. Az egyik akkumulátort viszonylag hamar megtaláltam az egyik kőrakás mellett a jégben. Sőt, már rá is fagyott némi jég. Szerencsémre nem esett be egyik résbe se, mert a halom aljáról reménytelen lett volna kiszednem. (A halom kb. fél méter magas lehetett, és a köveket a súlyukon kívül a jég tartotta össze.) Viszont a második akksit nagyon nem találtam. Vagy 15-20 percig biztos kerestem. Megnéztem a többi követ is, ahova letámaszthattam a gépet, de hiába. Közben kezdett egyre hidegebb, egyre sötétebb lenni. És a végén teljesen egyedül is maradtam. Felmerült bennem a gondolat, hogy ez a helyzet így mintha nem merítené ki azt, amit biztonságos jelzővel említünk. így feladván a keresést, jöttem vissza, de még azért utoljára benéztem minden kőhöz. És az uccsó kőnél a visszaúton megtaláltam a második elhagyott báránykát is. Igen örültem, mit ne mondjak. Valószínűleg korábban azért nem vettem észre, mert akkor még volt ott egy társaság, és épp annál a kőnél csoportfényképezték magukat. Érdekességként még annyit, hogy egyszer jött két ember, vélhetően apa és lánya, két pokróccal. Állítólag volt ott egy sérült hattyú. De mire odaértek, se ők, se mi nem láttuk, hol lehet.
Kissé fagyosan, de örömmel telve immáron elindultunk kedvenc gyrososunkhoz a Corvin mozi mellé. Jelentem, a gyrost továbbra is szeretem, valamint a diós süti még mindig finom.
2 megjegyzés:
Az 5. kép kivágása nagyon látványos, az arányok és távolság végett kellett az az ember az előtérbe. A színösszeállítás meg a liláskék miatt absz. kedvenc.
A 3. képhez hasonlókat én is szerettem volna készíteni, ennyire meglátszik, hogy nálad x perccel később mentem le, akkor már teljesen mások voltak a fényviszonyok. Az előtér jégtömbjei és a híd alatti árnyékos víz jól mutatnak együtt. Jó, biztos igyekeztél minél nagyobbra nyitni a blendét, jól is jött.
Az 1. képen ugyanaz látszik, mint nálam is: a víz kifejezetten fekete volt, a jégtömbök kontrasztjaként pedig még inkább. Kicsit csodálkoztam itthon, amikor lementettem a képeimet, de úgy látszik, hogy tényleg ilyen lehetett a helyzet. Jó felvétel. Az állványos embert meg irígylem, nagyon jó fényviszonyok között dolgozhatott akkor. Amikorra már mi leértünk, javában sötétedett.
A 2. képen látható egy országos főhatóság, amelybe nagyon szép, nagyon jó és nagyon lehetetlen bejutni. Úgy nevezik: Külügyminisztérium. Én is készítettem róla felvételt.
A 4. kép jó példája annak a frázisnak, hogy "nézőpont kérdése". Először azt hittem, hogy ráraktad a sapkádat a kőhalomra, nagyítás után derült ki, hogy egy ember áll mögötte, az ő fején ül a sapka.
Jó, hogy meglettek az akksik.
Az 5. kép valahol azért szerencse is, mivel az embert eredetileg nem terveztem bele staffázsként a képbe. Sőt, zavart, hogy ott van, de arrébb nem lökhettem. :) így utólag viszont tényleg jó, hogy ott van. A lilás színek meg valahol az AWB-nek köszönhetőek.
A 3. képnél különösebben nem törekedtem semmiféle blendére. Általában program automatikával fényképezek. Ez talán az egyik legjobb kompromisszum a gyors fényképezés, és az állítható paraméterek között. Ebben az üzemmódban az expozíciót találja "csak" ki a gép, a többit én állíthatom. Pl. ISO 400 alatt meg se próbálkoztam. :)
A 4. képen valóban áll egy alak. Itt se volt szándékos, hogy ilyen "nézőpont kérdése" téma legyen belőle. Egyszerűen pont ott volt. :) Pusztán csak a kőrakást akartam megörökíteni. Itt veszett el az egyik akksim.
Megjegyzés küldése