ICCC 2007

Múlt héten - csütörtöktől vasárnapig - konferencián voltam Szlovákiában. A konferencia az ICCC (International Carpathian Control Conference) nevet viseli. A helyszín pedig a Csorba-tó (Štrbské pleso) volt. A konferenciára Balázs - a velem egy laborban dolgozó kollégám - unszolt. Csak hálás lehetek neki, mivel nagyon jó hangulatban telt az egész esemény, ugyanakkor magamtól egészen biztosan nem lett volna mersze konferenciára menni. :) A tippet is, hogy mit adjak elő, ő adta. A tipp pedig a diplomamunkám volt (mondjuk mi más is lehetett volna :)).

Adminisztratíve egy ilyen kiutazásnak a tanszéken az elő- és az utóélete is egy rémálom, de ezzel együtt is maximálisan megérte.

Csütörtök. A vonat 6:05-kor indult a Keletiből. Ez azt jelenti, hogy 4:30-kor kellett kelnem, és ez borzasztó. Ilyen korán még talán a madarak sem csiripelnek. No, mindegy, legalább több időnk maradt a napból. A vonat egészen Kassáig (Košice) vitt minket. A határon csak az igazolványunkat kérték. (Mondjuk az útlevelemet nem is vittem magammal.) Kassából nem sokat láttunk. Csak sok, ronda panelt. Meg a vasútállomást. De abból is csak annyit, amennyi két peron között van, ugyanis az átszállási kapcsolatunk ilyen "bonyolultra" sikeredett. :) A várakozási idő 13 perc volt, de ezt a keveset is már a vonaton töltöttük. Ez a belföldi járat egyébként Pozsonyba (Bratislava) tartott, de mi csak Poprádig (Poprad) mentünk volna, és onnan hegyi villamosvasúttal a tóig. Azonban Jancsi (ő volt Balázson és rajtam kívül a harmadik résztvevő a tanszékről) kiderítette, hogy időben jobban járunk, ha Poprádon túl megyünk egészen Csorbáig (Štrba), majd onnan tovább egy szintén hegyi vonattal, de az már fogaskerekű, és mindössze negyed óra alatt fenn van a tónál. Így is tettünk. A fogaskerekű (és az állomása) nagyon szép és tiszta volt, valamint olcsó (30 koronába (~200 forint) kerül egy út).

Felérve a tóhoz, az első utunk - értelem szerűen - a szállodához vitt. 1-2 km lehetett a távolság, és voltak taxik is, de mi szilaj magyarok voltunk, és cígöltük a holmit (pedig volt benne még egy kis emelkedő is :)). Aztán a kiépített út mellett van egy táblácska, mely szerint a Pátria Hotel 100m-re van már csak, ha az útról leágazó földutat választjuk. Nekem könnyű volt a dolgom, mert olyan táskám volt, amit fogni kellett, de a többieknek gurulós változatuk volt. Azt hiszem, Balázs felemelve vitte tovább a táskáját, Jancsi viszont tojt nagy ívben a kavicsokra, kövekre, és tovább húzta a kerekein a táskáját. Aztán kiderült, hogy 100m-re valójában nem a Hotel, csak a Hotel Kaliba van (emi egy, a hotelhez tartozó különálló házikó, mely vendéglőként funkcionál). A "kajibától" még 2-300m lehetett a hotel. :) De csak megérkeztünk... Egyből fogadott minket barátságosan a konferencia szervezője, majd becsekkoltunk a hotelbe és regisztráltuk is magunkat a konferenciára. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a nevünk mellé biggyeztett aláírásért cserébe megkaptuk a konferencia teljes anyagát nyomtatott formátumban (az előzőleg neten a szlovákoknak leadott cikkekből szerkesztve), kitűzőt, programfüzetet, meghívókat a megnyitó- és a záróbulira, baseball sapkát, esernyőt és egy söröskorsót. :) Így kezdődött tehát a konferencia. Ez szerintem sokat elárul az alaphangulatról. ;)

Ezek után felmentünk a szobánkba, lecuccoltunk, majd tettünk a tó körül egy sétát, valamint egy kis kitérőt a hoteltől nem messze lévő sípályák aljához is. Mint kiderült, Jancsiék régebben (legutóbb 8 éve) itt szoktak síelni.

Az első nap a megnyitó bulival és vacsorával fojtatódott. A helyszín pedig a már említett Kaliba volt (belül kétszintes, kívül terasszal). Nagyjából pontosan megérkeztünk a vacsora kezdetére, és a teraszon foglaltunk helyet. Azonban sokáig nem érkezett egyéb élelem, mint ami már eleve az asztalon volt (pogácsa, zsíroskenyér, aprított lilahagyma). Kb. fél órával később a többiek meglátták, hogy bentről lehet sört hozni. Hoztak. De egyéb dolog nem nagyon akart érkezni, így kezdtük azt hinni, hogy a pogácsa és a zsíroskenyér a vacsora. De kb. 45 perccel a kezdés után hotak pincérlányok bögréket. És a bögrékben valami olyasmi italt, amit előtte meggyújtottak. Megkérdeztük, hogy mi az: tatranský čaj (tátrai tea). Valami tea, becherovka és vélhetően jó sok cukor, mert igen édes volt. A tea egyébként tudatosította bennem azt a szokásomat, amiről eddig különösebben nem vettem tudomást. Történetesen azt, hogy ivás előtt megszagolom az innivalót. A tudatosítás pedig úgy történt, hogy a forró alkoholgőz már önmagában is elég ütős volt ahhoz, hogy utána elég merésznek kellett lennem, hogy bele is tudjak inni. de jelentem, sikerült, és finom volt. :)

A tea után viszont már kezdett hűvös lenni, így bementünk. Helyet az emeleten találtunk egy némiképp kakukktojás kompánia mellett. Kakukktojás mivoltuk abból fakadt, hogy a társaság eg angol matematika professzorból és két kínai doktoranduszából állt. (Kárpáti konferencia révén ugye leginkább csehek, szlovákok, lengyelek, magyarok és románok vettek rajta részt.)

Hamarosan megérkezett az igazi vacsora: sült kolbász mustárral, tormával, kenyérrel. Nem igazán reformkonyha, főleg, hogy előtte jól teleettük magunkat zsíros kenyérrel. :) De legyűrtük. No, ezek után hatalmas tányérokat hoztak minden asztalhoz grillcsirke húsokkal és beléjük szúr hurkapálcikákra fűzött egyéb finomságokkal. Ezt már kevésbé volt triviális megenni, de azért ettünk belőle. Miután elfogyott nagy nehezen, jött a desszert: rétes. Ez már igencsak 100%-os telítettség környékén ért bennünket, de azért csak nem haggyuk ott?! ;) Rétes elfogyott, közben lassan este 10 lett, gondoltuk, vége a vacsorának, késő is van, menjünk aludni. Alighogy készülődünk indulni, látjuk, hogy jön nagy edényekben leves. De állítólag nem valami könnyed fajta volt az se. Mikor pedig már mentünk ki, láttuk, hogy a pincérek egészben sült csülkökkel megpakolva rohangásznak. Megállapítottuk, a szlovákoknak van humorérzékük. :)

Péntek. Jancsinak mázlija volt. Ő volt az egyik első előadó. (Azért az egyik, mert a konferencia témakörönként párhuzamosan futó szekciókban, termekben került megrendezésre.) És nem azért, mert közülünk való, de az övé volt a legszínvonalasabb előadás a maga szekciójában. (Legalábbis a kávészünetig, mert mi akkor léptünk, nem vártuk meg az ebédszünetet. :)) Jancsi vett egy túristatérképet a környékről, aztán punnyadtunk kicsit majd megérkezett Jancsi szobatársa (Dani), aki szintén a Műegyetemről jött, csak másik tanszékről.

Ebéd után pedig nekiálltunk megmászni a legközelebbi hegycsúcsot. Az útvonal a tó körül induló piros túristaúton kezdődött. A piros jelzés olyan meredekségű, hangulatú volt, mint egy magyarországi hegyi út. Különlegesebb látványt a 2-3 évvel ezelőtti vihar miatti hatalmas fairtások jelentettek. :( A piros jelzésről a sárgára tértünk át. A kereszteződésben aranyos kis kettős ágú fát szúrtak le, felfestve rájuk, hogy melyik út melyik jelzés. A sárgán már nehezebb volt mennünk, mert itt már nagyobb volt a meredekség. Maga az út pedig gömbölyű köveken vezetett (valószínűleg patak folyhat erre nagyobb esőzéskor, hóolvadáskor.) Szépen lassan meg lehetett figyelni, hogy a növényzet megy össze. Eltűntek a nagy fák, és nagyjából már csak velünk egymagas fenyők kísérték utunkat. Sőt, egy idő után havat is láttunk. Ami azért volt jópofa, mert amúgy kb. 20 fok volt. :) (Biztos nem olvadt még el teljesen.) Továbbá láttunk egy patakot is a sárga út mellett. Ami azért tetszett, mert alapvetően hóval-jéggel volt borítva, és alatta folyt a víz, amit azért láthattunk, mert néhol a hó-jégtakaró beszakadt. Kisvártatva ismét áttértünk egy újabb jelzésre, mégpedig a kékre. Itt már egyértelműen alacsonyabb volt a növényzet, mint mi (már ahol egyáltalán volt növényzet, mert néhol már csak hó és sziklák látszottak). Az útvonal itt is köveken vezetett, de itt már élesebbek voltak és valószínűleg mesterségesen lett kiépítve. A kék jelzés végén pedig felértünk a tótól induló sífelvonók tetejéhez, ahol egy kis vendéglő is volt. A többiek előzékenyen vettek nekem is sört, míg fotóztam, aztán csatlakoztam hozzájuk. Majd úgy döntöttem, csokit is veszek (mint ahogy többen szintén vettek maguknak). A vendéglőst pedig kicsit megvicceltem. Bementem, és mondom, hogy "Dobre gyen!" (Jó napot!). Aztán rámutatok egy Snikersre, és mondom, hogy "Ágyin sznyikersz." (Egy Snikers.). (Szlovákul nem tudok számolni, de oroszból már hallottam, hogy valahogy így van az egy, gondoltam szláv nyelv, remélem megérti.) Valószínűleg megértette, mivel megkaptam a csokimat és szlovákul is mondta, hogy mennyibe kerül. A vicc akkor következett be, amikor fizetés után közöltem vele, hogy "Thank You!", mivel szlovákul még nem tudom, hogy van a "Köszönöm!".:)

Némi pihenő (a sör és a csoki elfogyasztása) után nekiláttunk a hegy maradék részének (a sífelvonók tetejéig egyébként 500 m volt a szintkülönbség). A maradék részre (azaz a csúcsra) ismét egy piros színű jelzés vezetett. De alig mentünk pár lépést (épp, hogy magasabbra kerültünk, mint a vendéglő teteje), kénytelenek voltunk megállni pihenni. (Valószínűleg fogyott a levegő is, a punnyadás is elgyengíthetett minket, valamint a sör, ugye... :)) De nem baj, mi azért szilajak voltunk, és megmásztuk a hegyet. Itt egyébként már abszolút nem volt növényzet, csak sziklák. És abból se volt kialakított út, lévén mindenütt sziklák voltak. Érdekes volt viszont a hegy teteje, mert többször is azt hittük, ez a csúcs, de mindig kiderült, hogy lehet még tovább menni. (Egy szóval többször is feljutottunk a csúcsra. :)) No, de azért a harmadik csúcsnak látszó tárgy valóban az is volt. Szerencsénkre volt rajtunk kívül még két ember ott (egy fiatalabb és egy idősebb férfi, valószínűleg csehek, és szintén a konferencia résztvevői). Én pedig megkérdeztem a srácot, hogy "Would You be as kind to take a photo about us?", és would you, mivel azt mondta, hogy "No problem!", és mindjárt készített kettőt is.

Jó dolog a csúcson lenni, de gondolni kellett arra is, hogy kezdett már lassan késő lenni, meg a vacsoráért is vissza akartunk menni a hotelbe. :) Ekképp visszaindultunk. Ekkor már a legrövidebb úton. Azaz egyenesen lefele a sípályán (ami most nem volt havas, leszámítva az alján egy kis rész, ahol megmaradt a hó, de azt is ki lehetett kerülni oldalról a füvön.

Szombat. Ekkor kerültünk mi (Balázs és én) sorra az előadásainkkal. Ha nem is elsőként, de nem is utolsóként. Aznap egyébként már csak délelőtti szekciók voltak. Az előadásom szerencsére a szakmai, nyelvi tudásomhoz és tapasztalatomhoz mérten jól sikerült.

Miután végeztem, a teher is lement rólam. Így önfeledten vághattam már én is bele a szombat délutánra szervezett vezetett túrába. (Két opció volt: városnézés Késmárkba (Kežmarok), túra a Poprádi-tóhoz (Popradské Pleso). Mi ez utóbbit választottuk.) A Poprádi-tóról (illetve helyesebben ezeket a hegyi tavakat tengerszemnek kéne hívni, mint ahogy a "pleso" azt is jelenti) azt érdemes tudni, hogy ugyan kisebb, mint a Csorba-tó, viszont szép, zöldes-kék színben pompázik. A tóhoz két, nagyjából párhuzamos útvonal is vezetett. Jancsi észrevette, hogy a másik úton is mennek emberek. És mivel felfedezni vélte az egyik piros pólóst az egyik magyarnak, elkiáltotta magát fennhangon a messzeségbe, hogy "Hahó, magyarok!". :) Azok ott meg is álltak, ide néztek, és integettek. Tényleg ők voltak. A túra résztvevői egyébként kaptak egy kis papírfecnit, amire a konferencia logója és a "refreshment" felirat volt írva. Ez természetesen a "sört" jelentette. :) No jó, egész pontosan 60 koronát. És mivel a tó melletti vendéglőben a sör csak 40 (39) korona volt, én kértem még hozzás Fidorka csokit is (ami meg 20 koronába került ott). A többiek kevésbé voltak szemfülesek, és csak sört kértek. :) Leszámítva az egyik, szintén a BME-ről jött úriembert, aki líbiai, csak nálunk doktorál. Ő ugyanis muszlim, így nem iszik alkoholt. Visszafele kicsit hamarabb indultunk el, mint a társaság, és a már említett másik útvonalat választottuk. Az annyiból volt érdekesebb, hogy kövekkel, sziklákkal volt kirakva (de szerencsére szintkülönbség se oda, se vissza nem volt igazán). Mázlink volt, hogy hamarabb elindultunk, ugyanis szép viharfellegek kezdtek gyűlni a hegyek felett. De mi ezt már a hotel kényelmes biztonságából szemlélhettük. :)

Este pedig kipróbáltuk az úszómedencét, melyet a konferencia résztvevői ingyen használhattak. Majd jött a vacsi aztán a búcsúparti. A búcsúpartin mindenki megköszönt mindenkinek mindent. Bemutatták a konferencia jövő évi helyszínét, mely a romániai Craiova lesz. A képek alapján szintén festői környezetben. Ezt követően népi táncosok és zenészek szórakoztattak minket, majd egy szlovák country zenekar. :)

Vasárnap. Az utolsó napon kevés érdemleges történt. Reggeli, ebéd, közte pedig pakolászás. Indulás előtt úgy döntöttünk, veszünk némi szuvenírt az itthoniaknak. Én füstölt sajot (egy fonott és egy kis darabkákból álló változatot) és Fidorkákat (csokis, kerek nápolyi, többféle ízben) vettem. Vissza ugyanazon az útvonalon mentünk, mint odafele. A Pozsonyból Kassába tartó járaton egy idősebb szlovák úriemberrel kerültünk némi beszédviszonyba (tudott pár német szót, és mi is tudtunk párat :)). Megkínált pl. nápolyival is minket. Továbbá nagyon mutogatta, hogy valami kerek van a táskájában, de nem tudtunk rájönni, mi az. Aztán egyszr mutatja nekem, hogy próbáljam felemelni. Előszőr nyúlok egy kézzel. Majd miután egy kéz kevés volt ahhoz, hogy elemelkedjen az üléstől, kétkézzel próbáltam felemelni. Úgy már sikerült pár cenire megemelnem. Szóval meg volt a megfejtés, valami követ, sziklát vihetet haza. :) Itthon pedig (miután Jancsi - asszem Füzesabonynál - leszállt, két fiatalember lett az utazótársunk a kabinban. Viszont a dolog kezdett egyre gyanúsabb lenni, ahogy beszélnek a matekról, aztán előhúznak valami ZH-t, amin gyanúsan Háre (Hálózatok és rendszerek, egy nagy mumus tárgy a villamérnököknél) van. :) Aztán elkezdenek mindenféle tárgyakról beszélni, míg a végén Balázs megkérdezi tőlük, hogy csak tán nem X.Y. tanította nekik. Szóval lebuktunk, hogy bár látszólag akár egyetemisták is lehetnénk mi is, de tulajdonképp mi már a pult másik oldalán állunk. :) A vonat a Keletibe érkezett. Ekkor láttam először már működés alatt az új mozgólépcsőt. Aztán troli, majd itthon némi evés, kipakolás és szunya.