Felháborító kérem, és nem sajnálatos!

Az ebben a posztban leírtak nem most történtek meg velem, ettől függetlenül úgy gondoltam, megörökítem.

Eddigi munkával töltött életem mentes volt a munkahelyi zűröktől. Én mindig csak mások elbeszéléseiből hallok képtelen dolgokról. Alapjában véve ezen a következőkben részletezettek sem változtatnak, de sajnos már egy kivételt jelentenek.

Történt egyszer, hogy épp az egyik laborban prücsköltem az egyik számítógépet, amikor odajön hozzám az egyik tanár, és közli, hogy beszélni szeretne velem. De mivel voltak rajtam kívül is a laborban, ezért mondja, hogy menjünk át valamelyik másik laborba, hogy "ne zavarjuk" a többieket. Erről a tanárról már előtte is tudtam, hogy nagyon tudja keverni a dolgokat, így már eleve gyanús volt a történet. Átmentünk az egyik szomszédos, üres laborba, és jött a kötelező udvarlás. Mondván hogy én olyan nagyon értek a számítógépekhez (én vagyok ugye a PC operátor), ők arra gondoltak, hogy van az Operációs rendszerek című tárgy, és kéne nekem ott tartanom pár színesítő, gyakorlatiasabb előadást. Ez eddig még a külső szemlélődő számára teljesen jól hangzik. Sőt, voltaképp örömhír is lehetne, hogy erre felkértek. De a törpök élete nem csak játék és mese... A dolog ott kezdődik, hogy engem alapvetően két munkára vettek fel: rendszergazda a PC oldalon, valamint elektronikai fejlesztés a mitmóthoz kapcsolódóan. Azaz oktatási tevékenységre nem. Persze azért már az elejétől fogva mondogatták, hogy nem elképzelhetetlen, hogy az oktatásba is be kéne majdan szállnom. Csakhogy normális esetben ez nem azzal kezdődik, hogy belökik az embert egy 100-200 fős évfolyam elé előadni, hanem pl. megkérik, hogy tartson ilyen-olyan laborokat (általában nem is egyedül). Dehát ok, rendben, mindent a magyar felsőoktatásért. Amúgy nem tartom tőlem teljesen idegennek az oktatást. Biztos baromira lámpalázas lennék, izgulnék, stb. De ugyanakkor meg kihívás, érdekes és sokat lehet belőle tanulni. Nos, ez volt a témával, oktatásssal kapcsolatos általános hozzáállásom.

A konkrét témával már viszont határozott ellenérzéseim vannak. Egyrészt ezt a tárgyat infósoknak oktatják. Én viszont villamosmérnökként végeztem. Azaz pl. nem hallgattam le a tárgyat, így nem is igazán érzem, hol lehetne rajta javítani. Mi volt az indok, hogy miért én? Az, hogy én "hitelesebb" vagyok, mint egy középkorú tanár, aki csak elméletben tudja az anyagot, de nem ért igazán a számítógépekhez. Ebben lehet valami, hisz pl. a tárgy oktatójának is én cseréltem le a tűzfalát, amikor meggyűlt vele a baja. (Pedig előtte egy igen hosszú levélben részletsen leírtam, mit, miért, hogyan, merre, hány. De nem, ő azt szeretné, hogy én csináljam, hát jó.) DE, ettől még az én tudásom nem lesz egyetemi szintű. Én úgy szoktam mondani, "a szomszéd srác tudása". Azaz én elhiszem, hogy annak, aki nem ért a gépekhez, valóságos varázslónak tűnik a szomszéd srác, aki képes mintegy megzabolázni a betörhetetlen vadnak tartott számítógépet. De ettől még ezt nem lehet egyetemen oktatni. Pláne nem informatikus palántáknak! Hát könyörgöm, nagyjából annyit értek a gépekhez, mint ők. De rendben, végül is lehet érdekeset is kitalálni. Pl. egy kis bemutató a beágyazott operációs rendszerek témakörében. De mind beágyazott operációs rendszerek, mind általános operációs rendszerek tekintetében van nálam sokkal szakavatottabb.

Mégis a legjobban a megkeresés módja volt az, ami felbosszantott, és elég kellemetlen helyzetbe hozott. A tanár ugyanis közölte, hogy ha lehet, senkivel ne beszéljek erről. De két személlyel viszont különösen ne. Az egyik a (de facto) főnököm, a másik pedig az érintett tárgy oktatója. És hogy miért ne? Hát azért, mert az előbbi nagy valószínűséggel dührohamot kapna, az utóbbinak pedig lehet, hogy egyáltalán nem tetszene a dolog. A főnököm ugyanis azt tartja korrektnek, hogy ha nem szorosan a munkakörömhöz tartozó feladatra akarnak megkérni, akkor előbb vele beszéljenek. Nem azért, mert biztos, hogy ellentmondana, pusztán csak azért, hogy tudjon róla. Az érintett tárgy oktatója pedig egyáltalán nem biztos, hogy örülne annak, hogy kap valakit maga mellé a megkérdezése nélkül.

Persze mondanom se kell, hogy az első dolgom az volt, hogy beszéltem a főnökömmel. Arra azért megkértem, hogy ne vonja kérdőre az érintett tanár urat, mert akkor kiderülne, hogy mégis beszéltem valakinek. És feleslegesen nem akarok haragosokat gyártani. De a tanár nagyon nyomult, és azt mondta, hogy hacsak nem az van, hogy a hátam közepére se kívánom a dolgot, akkor nagyon örülne, ha elvállalnám. Az viszont nem igaz, hogy a hátam közepére se kívánom. Továbbá a tanszékvezetőnek pattant ki eredetileg az ötlet a fejéből, én meg vagyok ugye jelenleg a legkisebb láncszem. Szóval kategorikus nemet nem akartam mondani. Mivel a végén már záros határidőn belül választ várt tőlem a tanár, gondoltam, beszélek ismét a főnökömmel. Meg azt is megemlítettem, hogy szerintem jó ötlet volna beszélni magával a tanszékvezetővel is. (Ha másért nem is, hát azért, mert a munkaköri leírásomat úgy igazán még nem hagyta jóvá. Mondjuk állítólag nem is nagyon szentelnek ennek különösebben nagy figyelmet.) A dolog mindenesetre úgy történt, hogy a főnököm szobájában jelen volt egy másik tanár is (szintén ott lakik). Én meg nem is igazán bántam a dolgot, ugyanis tudtam róla, hogy egyenes ember, de elég temperamentumos. Azaz ha csak meghallja, hogy miről beszélünk, lehet, hogy sok minden el lesz intézve magától. :) Mondanom se kell, ő is eléggé kikelt magából. Különösen azért (erre nem is gondoltam előtte), mert ő a felelőse az oktatási tevékenységek elosztásának. Így ő is úgy érezte, hogy valami olyasmiből hagyták ki, amihez igenis köze lett volna. Egy darabig csak hallgatta, hogy mit beszéltünk, aztán döhüsen fölpattant, és kirohant a szobából. (A főnökömmel mi önkéntelenül elkezdtünk nevetni. Mondván a dolog innentől kezdve lehet, hogy meg fog oldódni. :)) De sajnos / szerencsére az engem megkörnyékező tanár épp nem volt benn. Cserében viszont a tanszékvezetővel beszélt a főnökömmel egy szobában dolgozó kolléga. Így némileg el lett véve az éle a dolognak, bizonyos dolgok tisztázódtak, de azért a görbe utat választó tanár is végre kellemetlen helyzetbe került. Persze másnap jött oda hozzám, hogy hát izé meg bizé. És hogy beszéltem-e valakinek erről. Nos, ekkor olyat tettem, amit életemben nagyon ritkán (majdhogynem soha). Hazudtam. Méghozzá szemrebbenés nélkül. És szerintem helyesen jártam el. Hogy most elhitte-e nekem vagy sem, azt nem tudom. De őszintén szólva már nem is érdekel. Arra mindenesetre jók voltak a történtek, hogy most már a titok nem volt titok többé, és így végre megejthettük azt a hármas beszélgetést (főnököm, a tanár úr és én), aminek már az elején meg kellett volna történnie. Persze még neki állt följebb. Hogy vele így még nem beszéltek (mármint nem konkrétan mi, hanem pl. a főnökömmel egy szobában lakó munkatárs). És a végén be is sértődött, és már akart menni a tanszékvezetőhöz, hogy akkor stornó az egész. Pedig ekkorra már igent mondtam a világbéke miatt. (Persze kikötve, hogy csak pár előadás, és nem az előadások negyede, továbbá lehetőség szerint nem szeretném, ha nekem kéne kidolgozni a majdan infósoknak induló új labort, ahova mintegy "ugródeszka" lett volna ebbe a tárgyba történő beoktatásom.) Megjegyzem, az elődöm többek között épp azért ment el, mert nem volt igazán főnöke, mindenki adott neki feladatot. Természetesen a görbe utas tanárúrral az élen. Így aztán nem is lett normális rendszergazdája a tanszéknek, mert sokszor nem ért rá.

Most egyelőre a kedélyek valamennyire lenyugodtak. Hogy pontosan mi lesz, azt még nem tudom. Hogy egy '56-os nótát idézzek "ahogy lesz, úgy lesz".

Félreértés ne essék. Tudatában vagyok annak, hogy a rendszergazdásdi valahol csak szellemi csicskamunka, segédmunka, és hogy a fejlődés útja nyilvánvalóan az oktatásban van (már ha hosszabb ideig az egyetemen szándékszom dolgozni), de nem így!