Bécs

Múlt hét hétfőn és kedden Bécsben voltam workshopni. A workshop az olyan, mint a konferencia. Azzal az eltéréssel, hogy egy konferencia minden résztvevője egyben elő is ad, míg workshop esetén csak egyes emberek tartanak előadást, a többiek hallgatják. Elméletileg... De ne szaladjunk ennyire előre. Mindent csak szépen sorjában.

Hétfő. Hajnali 4:45. Az óra csörög (= zenél a hifi). Bizony, a vonatok már csak olyan jószágok, hogy kegyetlen korán indulnak. És ha egyszer elindultak, ciki, ha az ember nincs rajtuk. Vicces, elvileg nyugati irányba utaztunk, mégis a Keletiből indultunk, és Bécsben a Westbahnhofba (Nyugati) érkeztünk. A vonatozás nagyjából három órát vett igénybe. Útközben csak Kelenföldön és Hegyeshalomnál álltunk meg (esetleg még Győrött). A határ felé közeledve (azaz még a magyar oldalon!) szélerőműveket láttam! (Gáborról tudni kell, hogy nagyon szereti a szélerőműveket.) És nem csak valami mütyür, kísérleti példányokat. Hanem méretes, üzemszerűen működő (legalábbis nekem úgy tűnt) szélkerekeket. OK, azért az osztrákoknál több volt...

No, nem sokkal 9 után megérkeztünk Bécsbe. Hazatelefonáltam. Egyrészt ezt így illik, másrészt azért van abban valami nagyszerű, hogy Bécsben sétálgatva hazamobilizok. Persze ennek némiképp elvette a báját a beszélgetés után kapott üzenet, melyben arról tájékoztattak, hogy roaming hívásokra ~1500 Ft maradt még a kártyámon (ezúton szeretném felhívni az összes mobilszolgáltató figyelmét arra, hogy bekaphatja).

Városnézésre se idő, se tér nem maradt. Ugyanis a vonatból egyből a metróhoz zarándokoltunk. Aztán az egyik metróról átszálltunk egy másikra. Az pedig annyira az ottani műegyetem (TU Wien) előtt tett le minket, hogy az állomásból kijövet kb. 10 m-t kellett gyalogolnunk a workshopnak helyet adó épületig. Ennyi gőzerővel akár teleportálhattak is volna minket.

Maga a workshop vicces volt. Összesen 20-an voltunk. Ebből 7-en magyarok. :) Szintén kb. heten voltak a szervező osztrákok. így az igazán nemzetközi képviseltre is mindössze 7-8 fő maradt. :) Valószínűleg az alacsony létszám okozta azt, hogy felborult az a menetrend, ami egy szokásos workshopon lenni szokott. Ugyanis délelőtt, délután és kedd délelőtt is két-két-két szekció ment le. (A szekció egy bizonyos témakörbe tartozó előadásokat jelenti.) Azonban mivel alig voltunk, ezért egyetlen egy szekcióban volt csak két előadás, az összes többiben csak egy. Az az egy pedig lement kb. 20 perc alatt, a maradék negyven percben pedig beszélgettünk. Illetve beszélgettek nagyjából azok, akik egyben előadók is voltak. A legborzasztóbb a vége volt. Amikor kötelező jelleggel mindenkinek kellett pár okos szót mondania a workshopról. De volt jó dolog is. Pl. a büfé. :)

Az első nap kb. 4-5 fele lehetett vége a banzájnak. Ekkor mehettünk a szállásunkra (Roter Hahn /Vörös Kakas/). Persze az is egyik metró, másik metró, aztán 30 méter séta. Szóval Bécsből ismételten nem sokat láttunk. Este hétre pedig a múzeumnegyedbe voltunk hivatalosak vacsorára. Minimális lehetőségünk ekkor akadt várost nézni azáltal, hogy az út egy részét gyalog tettük meg. Persze rohamléptekben. Fényképezni sajna nem tudtam, mert már besötétedett, és a rohanás miatt arra bőven nem volt időm, hogy helyet keressek, ahova letámaszthatom a fényképezőt, és még másodpercekig exponáljak is. Megnéztük a Stephansdomot (~Mátyástemplom). Sétáltunk egy szépen és grandiózusan kivilágított sétálóutcán (Graben). Keresztül mentünk egy hatalmas parkon (Heldenplatz /Hősök tere/), melyet szebbnél-szebb épületek vettek körül, majd megérkeztünk az étterembe. Bécsi szeletet kértünk. :) Egyrészt stílszerűen, másrész a német és angol nyelvű étlapokból nagyjából erről tudtuk kideríteni, hogy pontosan micsoda is valójában. Gyárilag krumplisaláta járt a rántott húshoz. Persze mi kérdeztük, hogy van-e mellé valami köret. Persze: rizs, krumpli... Krumpli jó lesz. Milyen legyen? Főtt, sült...? Sült. Ezzel a rendelést le is adtuk. Egy idő után megérkezett a kaja. Szép nagy tányérokon. Mindenki három szelet husit kapott! A vicces a krumpli volt. A pincér lerakott egy nagyjából egy emberre elég adagot az asztal közepére, hogy "es ist für alle" (ez mindenkié). Mi öten némiképp összemosolyogtunk. Valószínűleg nem szoktak köretet rendelni a bécsi szelethez. Ezt bizonyítja az, hogy a három szelet hús plusz a krumplisaláta azért már önmagában is laktató. Szóval az elején ugyan mosolyogtunk, de a végén még maradt is abból a krumpliból. :) Vacsi után elvileg lett volna ismét némi időnk sétálni, de a többiek álmosak voltak, meg fáztak, szóval mentünk vissza a hotelba. A hotelban megállapítottam, hogy ha a bukó-nyíló ablakot a nyíló irányban próbálom kinyitni, akkor a négy sarkából három is elengedi, így inkább visszatuszkoltam a helyére, mielőtt kiesik. :) Továbbá felfedeztem azt is, hogy a kádban lévő csap-zuhany kombó elvileg úgy lesz zuhany, ha a rajta lévő kis pöcköt felhúzom. Ez eddig szép is, de miután felhúztam, a pöcök visszament az eredeti helyére. Felhúzom, elcsavarom kicsit balra, pöcök vissza. Felhúzom, elcsavarom kicsit jobbra, pöcök vissza. Felhúzom, kicsit nagyobb vizet engedek, pöcök vissza. Kihívás volt így fürödni. :)

Eljött az estve és a reggel, következő nap. Reggelit a szálloda éttermében kaptunk. Ez határozottan hangulatos kis hely, és finom volt az ennivaló is. Svédasztal. Ki mit szeret, azt visz. Mondjuk kissé meglepődtem, amikor a színe alapján áfonyalekvárnak nézett dobozkát felnyitva májkrém mosolygott rám vissza. :) Hiába, rég volt már német... A workshop kb. délután egy órára ért véget (a már említett kötelező megszólalással a végén, de szerencsére utána még jött az ebéd, így minden jó, ha vége jó elvvel szép emlékekkel távoztam :)). A vonat kb. háromkor indult, így ismét maradt egy kis nyúlfarknyi időnk szétnézni a városban. Ezúttal nappal, így egy pár fotót végre ellőhettem.

Pár gondolat Bécsről. Elsőre az tűnt föl, hogy nem is annyira szebb, tisztább, mint képzeltem. Ez nyilvánvalóan azért van, mert a rendszerváltozás óta sokat változott Budapest. Viszont ettől függetlenül azért érzékelhető a különbség. A házak tisztábbak, valahogy mintha nyugisabb lenne a város, a forgalom. Pl. megtörtént az az egészen irrealisztikus eset, hogy mentünk át egy zebrán. De előttünk viszonylag nagy lyuk volt gyalogosok tekintetében. így a ránk várakozó kanyarodó divatterepjáró bőven elhúzhatott volna köztünk. De nem tette. Érdekes az is, hogy ott valóban jobboldalt állnak a mozgólépcsőn. Szeretném megjegyezni, hogy nyilván azért, mert meg is tehetik. Próbálnák meg ezt reggel a Blahán... :) Ugyanakkor a metróba betóduló nép ugyanolyan bunkó. Nemigen várja meg, hogy kiszálljak. Apropó, metró. Sok (ha nem minden) megállónál van lift is. Nekünk voltaképp mindegy, hogy lift vagy mozgólépcső, de egy mozgáskorlátozottnak nyilván nem az. Szerelvényből kétfélével találkoztam. A modernebb egy Siemens típus. Egyterű, és ajtónyitó gombja van. A feltehetően régebbi pedig kocsikból áll, és kilincsei vannak. Ezeket kell kicsit megrántani, és ettől kinyílik az ajtó. Tapasztalataink szerint ez elég fura és egyben suta megoldás. Ráadásul a két ajtószárnynak külön kilincsei vannak, így az egyiket megrántva csak az egyik nyílik ki.

Kicsit más téma: koldus. Bizony Bécsben is van koldus. De a vele való találkozásom legalább akkora megdöbbentő élmény volt, mint a divatterepjáró. A koldus ugyanis egy szőke, a körülményekhez képest jól öltözött és tiszta 20-30 éves lány volt.

Bécsben még az is tetszett, hogy ha nem is egy Amszterdam vagy Koppenhága, de még így is sokkal bicikli(s)barátabb, mint Budapest. Viszonylag sok a bicikliút, gyakoriak a bicikliparkolók, és még kölcsönözhető kerékpárok is vannak.

Pár kép, ha másért nem is, legalább azért, hogy bizonyítsa, valóban ott voltam. :)